artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2022. augusztus 13. szombat

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

2022. március 14-én, délelőtt 9 órától a berettyóújfalui református templomban ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés. Szabóné Nagy Andrea református lelkész igehirdetését követően az események a népligeti életfáknál folytatódtak, ahol ünnepi beszédet mondott Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, majd Csetei Róbert és Meleg Vilmos nagyváradi színművészek „Idvezlégy, szép hajnal!” című ünnepi műsora volt látható. A rendezvényen közreműködött az Ifjúsági Fúvószenekar Hegedűs Imre vezényletével. KÉPGALÉRIA

Dr. Vitányi István ünnepi beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Ünneplő Berettyóújfalui Polgárok! Hölgyeim és Uraim!

„Mit kíván a Magyar Nemzet? – Legyen béke, szabadság és egyetértés!” Ezzel a kérdés és azonnali felelet formájába öntött óhajtással kezdődik a márciusi ifjak 12 pontja, mely az 1848. március 15-én kirobbant pesti forradalom első igazán hangos felkiáltása volt. Elemi erővel zengett, úgy, hogy azt már azoknak is hallaniuk kellett, akik addig mit sem törődtek a magyar nép hangjával. Azoknak a hatalmasoknak, akik többnyire hazánk határain kívül, idegen koronavárosokból próbálták meg, elsősorban a saját igényeikhez igazítva uralni a leigázott nemzetállamokat. Köztük Magyarországot is. A forradalom aztán szabadságharccá nemesült és terebélyesedett, és csak a gigászok összezárása tudta megtörni. 174 év telt el azóta, és ma ugyanabban a helyzetben vannak a nemzetállamok, mint akkor. Gigászok nagyhatalmi törekvései közepette, ugyanolyan elemi igényünk ma is mindhárom kikiáltott fogalom elérése és valósággá válása.

Mindezek közül ma ismét a legfontosabb: a béke. Háború és háború között lehet különbséget tenni, de abban megegyezhetünk, hogy a legjobb háború az, ami már lezárult, még inkább pedig az, ami ki sem tört. A béke azonban csak egyféle lehet. És a valódi, maradandó, átfogó békét is csak egyféleképpen érhetjük el. Valahogy úgy, ahogy Szent-Györgyi Albert mondta: „A békéhez nem bombák kellenek, hanem jóakarat és emberi együttérzés.” Erre vágytak a 48-as ifjak is, akik már akkor fogtak fegyvert, amikor Európán végigsöpört a népek tavasza. Egy olyan forradalmi hullám, amely az abszolút monarchiák megtörésére, a nemzeti és gazdasági önrendelkezés elérésére irányult. És bár ezek a forradalmak részben elérték céljukat, mégis a nagyhatalmi akarat jutott végül érvényre. Hosszú távon eredményt jelentett az olasz és a német egység, az orosz jobbágyfelszabadítás és az osztrák-magyar kiegyezés. De ha mögéjük nézünk, akkor látjuk, hogy szinte kivétel nélkül az 1849 után restaurált vagy megerősödött trónokról irányították és vitték véghez valamennyit. Az új alkotmányos monarchiákban ők írták a játékszabályokat. De mi, akik a kiharcolt eredményekre alapozva élhetünk ma polgári demokráciában, a kivívó hősökre, a forradalmárokra és a szabadságharcosokra emlékezünk. Őket ünnepeljük és nekik vagyunk hálásak. Hisz tudjuk, hogy az elért célokért még a harcukat követő évtizedekben is küzdeniük, sőt szenvedniük kellett. Mert Európát újra átjárta az uralkodók bizalmatlansága. A forradalmi vívmányok fokozatos visszabontása, cenzúra, titkos rendőrségek, az alapjogok megnyirbálása. Gondoljunk csak a magyarországi Bach-korszakra. Amikor ismét nélkülünk döntöttek rólunk. A rendezetlen nemzetpolitikai viszonyok és az újra erősödő hatalmi helykeresés pedig elhozta az első, és abból fakadóan a második világégést. De a világ urai ebből sem okultak, így folyamatos háborúk jöttek: Latin-Amerikában, a Balkánon, a Távol- majd Közel-Keleten és most itt, a keleti szomszédunkban. És most is ott tartunk, hogy bár Magyarországon béke van, mégis vannak magyar érintettjei, sőt már áldozatai is a harcoknak.

emlékezés 1848 49 forradalmára és szabadságharcára 01emlékezés 1848 49 forradalmára és szabadságharcára 04

Ebből is látjuk, hogy mindaddig, amíg nem tudunk valódi békét teremteni, addig a szabadság léte és érzése is veszélyben van. Nemzeti szabadságért és önrendelkezésért küzdöttek a 48-asok, akárcsak később az 56-osok. És amit 89-ben elértünk, az sem egy kőbe vésett, örök érvényű szabadság, hisz azóta is folyamatosan figyelnünk kell mind kelet, mind pedig nyugat irányába. Szabadságunk törékenységét az elmúlt két esztendőben saját életünkön, családi és közösségi kapcsolataink kényszerű korlátozásán keresztül is érzékelhettük. Egy világjárvány megmutatta, hogy az ember egyeduralma és mindenek fölött állása bizony kikezdhető. Nem uralhatjuk a világmindenséget, mint ahogyan egyik ember sem nyomhat el büntetlenül egy másikat. Egyetlen ideológia, állam vagy hatalom sem gyűrhet önző módon maga alá egy másik szuverén közösséget, országot. De mi is a valódi szabadság? Lőw Lipót 19. századi teológus szerint „Erőtlen nemzet szabad nemzet nem lehet, soha!” Jókai Mór egyik írásában arra mutat rá, hogy az erőtlen nemzet olyan, mint a bezárt kismadár. Etetik, simogatják, a kalitka is fényes, beszélni is taníthatják. De ha kipattan az ajtó, akkor azonnal elrepül. A végtelenbe, sokszor a bizonytalanba, mert vágyik a teremtés adta szabadságra. De ha erőtlen, akkor veszélybe is kerül. A magyar nemzet 1848-ban is érezte magában az erőt, mint ahogy azóta is, minden veszélyhelyzetben. Amint Kossuth is megerősítette: „Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet.” Akkor, ők sem hagyták, és most, mi sem hagyjuk, hogy kiskorúnak, önálló döntésekre, felelős nemzetpolitikára alkalmatlannak tekintsen minket bárki is – akár keletről, akár nyugatról érkezik ez a nyomás. Hogy is indult a 20. századunk ama négy évtizede? „A felszabadulás után”… Az a négy évtized, ami maga volt egy elhazudott forradalom, majd a gulyáskommunizmusban egyre inkább emlékeztetett az ország a Jókai által leírt, kalitkában dédelgetett kismadárra. És amikor valóban megszabadultunk, akkor nem volt, nem is lehetett más célunk, mint Európa nagy közösségéhez tartozni. Ugyanúgy, ahogyan arra már Szent István is, Zsigmond király és Hunyadi Mátyás is törekedett. Beleadni a kultúránkat, a javainkat és erőforrásainkat egy közös értékrendszerbe, úgy hogy az mindenki kölcsönös boldogulását szolgálja. De mint minden közösségi vállalás, figyelni kell a kockázatait. Hisz az összetartozás gyorsan átment függésbe, amely korábban több évszázad Habsburg uralmat jelentett. Úgy kell Európához tartoznunk, és egymást erősítenünk az öreg kontinens nemzeteivel, hogy közben valóban megmaradhassunk nemzetnek. Miről is szólt a nagy szovjet ölelés? „Kölcsönös gazdasági segítség”. Tudjuk, hogy mi lett belőle. Ha az európai utat választjuk – márpedig ez nem is lehet kérdés –, akkor azokhoz az alapelvekhez kell ragaszkodnunk, amit az alapító atyák lefektettek. Szuverén nemzetek gazdasági együttműködése. Hogy erős, önmagukban is szilárd talajon álló nemzetállamok kapaszkodjanak össze akkor is, ha termelni kell, és akkor is, ha el kell hárítani egy veszélyt.

emlékezés 1848 49 forradalmára és szabadságharcára 05emlékezés 1848 49 forradalmára és szabadságharcára 08

A béke és a szabadság tehát nem megy az alapvető egyetértés elérése nélkül. Hogyan válhatott a forradalom az egész nemzet szabadságharcává? Hogy az egyébként kardhegyre menő ellenségeskedésük és véleménykülönbségük ellenére mégiscsak összeült az első felelős kormányban a liberális Kossuth, az arisztokrata konzervatív Széchenyi, és a már akkor is bölcs Deák. Ugyanígy jutottunk el modern szabadságunkhoz is: az ellenzéki kerekasztal tagjai a reformkommunistákkal kimunkálták a békés átmenetet. Mindezeket hívjuk úgy, hogy „nemzeti minimum”. Az az alapvetés amit sajnos hosszú évek óta nem tapasztalunk. Magyarország Kormánya végzi a munkáját legjobb belátása, tudása szerint. Ebben vannak békésebb időszakok, és vannak választási hetek, hónapok, amikor inkább kiéleződnek az egyedi vélemények. Időnként egymásnak feszülnek, aztán folyik tovább a munka, akár a régi kormány folytatja, akár új alakul. Ez az ideánk egy működő demokráciáról. Nálunk sajnos erre még sokat kell várni. Ez a gondolat pedig elsősorban nem is a hazai ügyek alakítása miatt támadt bennünk. Sokkal inkább a tapasztalat mondatja ki velünk. Láttuk, hogy hogyan bántak 2006-ban a másként gondolkodókkal. Láttuk a pandémia alatt, és látjuk most, a szomszédos háború árnyékában, hogy sajnos van egy olyan politikai csoportosulás, akiből hiányzik a „nemzeti minimum” iránti elkötelezettség. Ez pedig minden olyan vívmányt, eredményt veszélyeztet, amit az 1848/49-es szabadsághősök elértek. Amit Deákék a kiegyezéskor megőriztek. Amit a Trianonban szétszakított magyarság egyben tartott. Amit az 56-osok újra zászlójukra tűztek. Amivel keresztülvittük a rendszerváltozást, és amivel elindultunk Európa újbóli integrációja felé. Láttuk: ahol megvolt ez a minimum, ott megszületett a várt eredmény. De ahol belülről árulták el és bomlasztották a közösnek szánt ügyet, az megtorpant vagy meg is bukott. 1848 eszméi is utólag igazolódtak be teljesen. Mert hiába történt meg a kiegyezés, ami után következtek a boldog békeidők. Amint a nagyhatalmi törekvések olyan irányt vettek, a Monarchia azonnal belevitt minket saját háborújába. Mely után végül még rövidebbet húztunk, mint maguk a kirobbantók. De emlékezhetünk arra is, hogy ki hogyan sietett az árvizek megfékezésére, a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére, vagy éppen most, az ukrajnai háború elől menekülők fogadására. Ki volt, aki lehajolt a bajba jutottakhoz, és ki volt, aki inkább saját politikai tőkét próbált kovácsolni mások tragédiájából. Velük Szabó Magda bölcsessége szerint kell eljárnunk: „Az árulót elfelejtjük. Az áruló nincs, nem is ismertük soha. Nem terheljük az emlékezetünket a képével. A legnagyobb büntetés a felejtés.”

emlékezés 1848 49 forradalmára és szabadságharcára 15emlékezés 1848 49 forradalmára és szabadságharcára 18

Tisztelt Honfitársaim!

Merjük megteremteni az egységes közös akaratot, de ne csak a történelem fényes pillanataiban, hanem a hétköznapokban is! Ne egymásnak legyünk ellenségei, hiszen olyan időket élünk, amikor egyre fogyatkozunk és veszélyeknek vagyunk kitéve. Csak úgy lehet eredményeket elérni és tetteket véghez vinni, ha a jobbító szándék mögé állva összefogunk, és egységesen cselekszünk, amikor arra szükség van! Először is, ahogy Theodor Roosevelt amerikai elnök mondta: „Tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal, amid van!” Mert – ahogyan a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István emlékeztet –: „Ha valaki éltében ürességet talál, órái hasztalanul s unalommal folynak, nemigen érti s tudja: mire való, mért van s mért él? Bizonyára elfelejté vagy soha eszébe sem juta, hogy van hazája. Nem öli az unalom, kevés lesz annak a huszonnégy óra, s nem untatja azt a kora nyári hajnaltámadat, ki honja ügyében fáradoz. A legszentebb kötelesség teljesítésének érzése tölti be az élet minden helyezetiben, édes megelégedéssel a hív hazafit, legyen herceg, legyen zsellér!”

Kedves Barátaim!

A világ mai helyzete is azt mutatja nekünk, hogy bár előbb vagy utóbb mindig ki tudtuk vívni a szabadságunkat, és „megfogyva bár, de törve nem él nemzet e hazán”, mindig törekednünk kell önrendelkezésünk megtartására. Ezzel tartozunk az ősinknek, mindenkori szabadsághőseinknek, elesett honvédjeinknek, az általuk árván hagyott családtagjaik emlékének. Akik férj és apa nélkül tudtak talpon maradni, jó magyarok lenni és egy erős, megdönthetetlen nemzetet örökül hagyni. És ugyanígy tartozunk gyermekinknek, unokáinknak, és az ezután születő nemzedékeknek. Ez a közös célkitűzés össze kell fogjon, egyben kell tartson bennünket. Ez az örökségünk, és ez a kötelességünk. Amint a március ifjak egyike, a mindössze 23 esztendőt élt Bozzai Pál korai bölcsességgel, intő hangon üzeni nekünk, késői utódoknak:

„A ti életeteknek a szabadság olyan, mint a halnak a víz, madárnak a levegő, vadnak a rengeteg. Legyetek inkább halni készek véle, mint élni nélküle. Midőn mideneteket föláldoztátok érte és a szabadságot megnyertétek, nem veszítetek semmit, hanem elnyertek mindent.”

Mutasson utat nekünk eleink bölcsessége, és példát a szabadságharcosok elkötelezett kitartása! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

emlékezés 1848 49 forradalmára és szabadságharcára 43emlékezés 1848 49 forradalmára és szabadságharcára 44

You have no rights to post comments