artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A fesztivál a "Tiszta Bihar" programsorozat, „A környezettudatos hulladékgazdálkodás mindennapi gyakorlatának elterjesztéséért„ - térségi szemléletformáló projekt záró gálája, mely  2018. március 10-én kerül megrendezésre a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI multifunkciós termében.  

A rendezvény a Szélső Érték Kör Egyesület szervezésében, a Zöld Kör és a Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. szakmai közreműködésével valósul meg. Az egész napos program keretében a témával kapcsolatos vetélkedők, kiállítások, kézműves foglalkozások, filmvetítések, rajzverseny kerül megrendezésre, valamint gyermekprogramok, utcaszínház és zenei előadások is színesítik az eseményt. A rendezvény megtekintése ingyenes, a projekt támogatója a Földművelésügyi Minisztérium.

2. Szemét Fesztivál plakát (végleges)

A program:

8-12 óráig „Sufnistand” csere-bere börze az újrahasznosítás jegyében  iskolások számára, újrahasználati kézműves foglalkozások.

10 és 15 órától a „A hulladékgazdálkodásról dióhéjban” címmel Duzs László előadását hallgathatják meg.

11 órától Kuckó Művésztanya, Utcaszínház-Vásári komédia.

13 órától könnyűzenei koncertek, fellép a Bad Habit - acoustic és a Desperado együttes.

8-16 óráig ökojátszóház kicsiknek és nagyoknak a Zöld Körrel. A Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. jóvoltából a nyereményekkel gazdagított vetélkedők mellett kipróbálható lesz a gyerekek kedvence, a kukásautó!

Szintén ebben az időpontban tekinthető meg az előzetesen óvodások és kisiskolások körében meghirdetett „Van-e ötleted a megelőzésre?” című ötlet-és rajzpályázat díjazott munkáiból álló kiállítási anyag, valamint a Hulladékból termék című kiállítás is, ahol a látogatók tárlatvezetésen keresztül ismerhetik meg a környezetvédelem, újrahasznosítás, tudatos vásárlás, komposztálás témaköreinek legfontosabb (és a saját életükben is alkalmazható) fogalmait, praktikáit. A tárlat látogatása és a szakmai vezetésen való részvétel az általános iskolás diákok mellett különösen ajánlott középiskolásoknak, egyetemistáknak és felnőtteknek!

Napjainkban egyre nő az érdeklődés környezetünk állapota iránt, így reményeink szerint ezen a rendezvénnyel is hozzásegíthetjük a Bihari térségben élőket a tudatosabb vásárláshoz, a környezettudatos szemléletmódhoz és az ezt szolgáló cselekvéshez. Bemutatásra kerülnek  különleges megoldások, újrahasznosított termékek, kreatív alkotások, amelyeket mindennap használunk, melyek körülvesznek bennünket és amiről nem is gondolnánk, hogy az esetleg egy általunk már haszontalannak tűnő hulladékból készült.

Végezetül 16 órától a „Van-e ötleted a megelőzésre?” című ötlet-és rajzpályázat eredményhirdetése következik. A témával kapcsolatos legjobb ötletek és rajzok készítői értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

Fontos megemlítenünk, hogy a fesztivál helyszíne a kerekes székesek számára akadálymentesített!

A rendezvény ideje alatt a helyszínen büfé működik!

A programok megtekintése ingyenes, szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

További információk a Facebook-on. A rendezvény támogatói/együttműködő partnerei: Földművelésügyi Minisztérium (www.szelektalok.hu), Berettyóújfalui Tankerületi Központ, Berettyóújfalu Város Önkormányzata, Szélső Érték Kör Egyesület, Zöld Kör, Bihari Hulladékgazdálkodási Kft., Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI, Parola Egyesület, Móló Panzió, Buborék 92’ Kft., Bihar Termálliget, Berettyó Rádió, Makk Kálmán Mozi,  Berettyónet, Berettyóhír /berettyohir.hu/

Papp Zsolt (SZÉKE)

You have no rights to post comments