artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Kevés egészségügyi- és divatpiercinggel foglalkozó szakember büszkélkedhet azzal, hogy országos fesztiválra kapott megjelenési lehetőséget, Berettyóújfaluból pedig pláne ritka alkalom az ilyen - ezúttal azonban mégis ez történt, nem is akármilyen eredménnyel.  

Bukáné Bíró Zita, a MagicPiercing tulajdonosa részvételi lehetőséget kapott a Campus Fesztiválra, ahol szakmáját bemutatva, négy napon át szinte szünet nélkül ostromolták a fesztiválozók, így nem csoda, hogy a szervezők már most lehetőséget adtak a jövő évi megjelenésre is. Zita az interjúban beszélt a testékszerek – ezen belül is az egészségügyi piercing rohamtempóban való terjedéséről és arról, milyen pozitív tapasztalatokat szerzett ezzel kapcsolatban, illetve azt is megtudtuk, miért elve az, hogy egyszerre csak egy tevékenységre fókuszáljon.

A laikus olvasók kedvéért tegyük tisztába a legelején: mivel is foglalkozol pontosan?

Füllyukasztással, egészségügyi- és divatpiercingek, testékszerek behelyezésével foglalkozom. Még tanultam a füllyukasztást, amikor a szakma menthetetlenül “behúzott”: a piercingek világa annyira megtetszett, hogy a továbbiakban nem volt kérdés, ezzel szeretnék főállásban foglalkozni. Egy nagyon jó szakembernél tanulhattam ki a mesterség minden fortélyát magánoktatás révén, a megszerzett tudást kamatoztatva hoztam létre elsőként berettyóújfalui üzletem, illetve később a debrecenit is.

A testékszereken belül napjainkban az egészségügyi piercing viselése egyre elterjedtebbé válik, nálad is érezhető ez trend?

magicpiercing06Abszolút. Az egészségügyi piercingek nagyon keresettek, példának okáért itt, Berettyóújfaluban is futótűzként terjednek, sokan szeretnék ezzel a megoldással enyhíteni, illetve megszüntetni problémáikat.

Milyen alapokra támaszkodik ez a módszer?

A fül reflexológiás pontjait megkeresve, azokat a behelyezett testékszerek által stimulálva érjük el a jótékony hatást. Nálam az akupunktúrás pontok bemérése minden alkalommal egy ingeráramos készülékkel történik, én ebben a módszerben hiszek, számos pozitív visszajelzést kaptam azoktól, akiknek elkészítettem az ékszert/ékszereket.

A gyakorlatban hogyan zajlik az állapotfelmérés? Az egészség eléggé tág fogalom, ha nem is tűpontosan felsorolva, de nagyjából milyen problémák a leggyakrabban visszatérő “vendégek”?

Amikor valaki megkeres, körvonalazzuk, hogy mi is a probléma, mi hozta őt el hozzám, min szeretne változtatni- innen indulunk. Ezalatt párhuzamosan zajlik egy állapotfelmérés, ami után már meg tudom mondani, a fül melyik részére milyen ékszert javaslok. Maga a művelet nem vesz több időt igénybe pár percnél - hatása ugyanakkor „örök élet, plusz egy nap”.

Ami a betegségeket illeti, leggyakoribb kezelendő probléma toronymagasan a stressz, de a migrén, a pajzsmirigy- és májproblémákkal is rendszeresen foglalkozom. Az ízületi és emésztési gondok szintén nem a ritka esetek közé tartoznak. Felsorolás helyett tényleg egyszerűbb így összegezni: sokan, sokféle testi s mentális panasszal keresnek meg, és büszkén mondhatom, nagyon szép eredményeket tudunk elérni.

Ezek az eredmények mennyi idő elteltével lesznek érezhetőek? Gondolom, a kezeltek reakciói is nagyban függnek ettől.

Kezdjük ott, hogy ez a szakma alapvetően a bizalmon alapul- ezt fontos elmondani. Ha valaki eljön hozzám, rám bízza a problémáját, akkor mégiscsak a kezembe adja az egészségét- éppen ezért a kapcsolat sem lehet személytelen és távolságtartó. Fontosnak tartom alaposan feltérképezni a vendég állapotát, könnyed beszélgetéssel bizalmat építeni- ez a módszer csak így lehet sikeres.

Klasszikus reakciónak számít a “megfontolva haladás”, azaz először csak egy adott problémára helyeztet be piercinget a paciens, mert kíváncsi, hogy tényleg lesz-e eredménye. Aztán amikor megtapasztalja a hatást, -bár ez egyénenként eltérő időben jelentkezik először- jön is a következő célterületet kezeltetni, mert a saját bőrén érzi, hogy működik.

magicpiercing03Alternatív gyógyászat- elsőre ez jutott eszembe a módszerről. Másodjára pedig az, hogy sikersztori. És mint minden alternatív gyógyászatnak - függetlenül attól, hogy meglepően hatékonyan dolgozik - mindig vannak kritikusai. A gyógyászati piercing esetében is így van?

Nyilván szkeptikusok mindig voltak, vannak és lesznek- legfőképpen olyan dolgok körül, ami működik, de ez így is van rendjén. Ugyanakkor az is nagyon jó érzés, amikor egy „kritikus” jön el hozzám, és a hatást érezve átfordul, hinni kezd a módszerben. Vannak egészségügyben dolgozó vendégeim, sőt, olyan esetek is előfordulnak, amikor a piercinget, választják a tabletták helyett.

Ki tudsz emelni néhány példát?

Igen, volt egy vendégem például, aki hosszú időn át indokalatlanul súlyos torokfájással küzdött, amire számos vényköteles gyógyszert szedett különösebb eredmény nélkül. Megannyi vizsgálat után sem tudták megállapítani, hogy pontosan mi okozza a problémát, amikor minden mindegy alapon eljött hozzám. A piercing behelyezése után két hónappal az összes gyógyszerét el tudta hagyni, a torokfájása pedig megszűnt.

Vagy például megemlíteném egy pánikbeteg vendégemet, akit hozzám is a rokonai hoztak el, mert a házból sem mert kimenni. A behelyezés után kis idővel már gond nélkül mozgott az utcán, a problémája jelentősen javult azóta.

Egy futótűzként terjedő módszer, látványos eredményekkel - ilyen “berobbanás” után nem csoda, hogy szolgáltatóként ott lehettél a Campus Fesztiválon. És ha már fesztivál, a fiatalabb korosztály hogyan viszonyult mindehhez, milyen volt érdeklődés részükről?

magicpiercing05Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy szolgáltatóként helyet kaphattam az ország egyik legnagyobb fesztiválján. Ami pedig külön öröm, hogy a fiatalabb generációk is nyitottak voltak, részükről is végig nagy volt az érdeklődés. Életkoruknál fogva érthetően inkább a divatpiercing világa iránt érdeklődtek, jó volt látni, hogy őszintén örülnek a jelenlétünknek. Hogy jól sikerült-e a bemutatkozás? Igen! Ezt az bizonyítja legjobban, hogy egyrészt a fesztivál négy napja alatt nem unatkoztunk, volt munka bőven, másrészt, hogy jövőre is ott lehetünk.

Hogy látod, a Campus Fesztivál mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy ez a fajta szolgáltatás még inkább a köztudatba kerüljön?

Úgy látom és tapasztalom, leginkább abban segített, hogy Debrecenben is a “térképre kerüljünk”. Az ott látottaknak hála azóta például sok fiatal keresi fel a debreceni üzletet divatpiercing-ügyben. Általánosságban azt mondhatom, ahogyan egyre ismertebbé válik a MagicPiercing név, úgy lesz egyre nagyobb az érdeklődés is - és ennek a Campuson való „szereplés” most elég nagy löketet adott.

A jövőben tervezed más szolgáltatással is kiegészíteni a tevékenységed, vagy továbbra is a piercing marad az első- és egyetlen, amivel foglalkozol?

Csak és kizárólag ezzel kívánok foglalkozni. A piercing sok vállalkozásban valamilyen szépségipari szolgáltatás mellékágaként van jelen, például egy tetoválószalonban, vagy egy kozmetikusnál. Az én elvem szerint akkor művelhetsz valamit a legmagasabb szinten, ha száz százalékig egy adott dologra koncentrálsz. Folyamatosan képzem magam, keresem az új lehetőségeket, módszereket, beszállítói kapcsolatokat. Úgy gondolom, minden vállalkozás sikerének ez a kulcsa - az enyém sem kivétel ez alól.


Ahol Zitát kérdéssel/kérésekkel, tájékoztatásért megtaláljátok:

Berettyóújfaluban

a Piac területén

kedden délután 13:00-15:30-ig

csütörtökön és szombaton délelőtt 8:00-11:00-ig

Debrecenben

A Hunyadi János utca 11. sz alatt

(Debrecen Plázával szemben)

hétfőn és szerdán: 10:00-14:00-ig

pénteken: 15:00-17:30-ig

A weboldalán: www.magicpiercing.hu

Facebook oldalán: www.facebook.com/magicpiercingforyou

Telefonon: 06-30/7187665



magicpiercing09

You have no rights to post comments