artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

„Az Express Hűtéstechnikai Kft. technológiai fejlődést eredményező beruházása” (GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00301) című projekt sajtótájékoztatóval egybekötött záró ünnepségére 2023. január 27-én került sor Berettyóújfaluban, a Vágóhíd utca 7. szám alatt, a beruházás helyszínén. A rendezvényen többek között részt vett Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés és a MÖOSZ elnöke, Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere, a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság képviselői: Gulyás-Béky Ágnes, Kiss Hermina és Gurdon Ferenc, Várkonyi Nándor a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének főtitkára, Dr. Maiyaleh Tarek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékének egyetemi docense, valamint Tóth László, az Express Hűtéstechnikai Kft. ügyvezető igazgatója. KÉPGALÉRIA

Az Express Hűtéstechnikai Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból feltételesen vissza nem térítendő támogatás formájában 209,30 millió Forint támogatásban részesült.

A fejlesztés célja a vállalat már meglévő raktárépületének bővítése volt. A 298,99 millió forint összköltségű projekt keretében a meglévő épületét nyugati, valamint a keleti oldalon bővítette fedett rakodóterülettel és raktárbővítménnyel, a 1600 nm-es épületben pedig megújuló energiát alkalmazva napkollektor került kialakításra. Beszerzésre kerültek továbbá a cég technológiai fejlesztését eredményező eszközök, gépek is (többek között targoncák, emelők, állványrendszer, áramfejlesztő). Az iroda és szociális épületben új számítástechnikai berendezésekkel is gyarapodott az eszközpark, amelyek a meglévő irodai eszközök körét bővítik, illetve az elavult technológiák lecserélésével gyorsabb munkavégzést eredményeznek. A vállalkozás igénybe vesz informatikai képzési szolgáltatást is.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 07

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés és a MÖOSZ elnöke köszöntőjében kiemelte, az Express Hűtéstechnikai Kft.-nél az elmúlt évek úgy teltek el, hogy beruháztak, megvalósítottak és újrahasznosítottak. Ez utóbbi talán az egyik legfontosabb tevékenység manapság, amikor azt nézzük, milyen eszközöket hozunk létre, a későbbiekben mi lesz velük, mennyire gondolunk a környezettudatosságra, mennyire gondolunk a jövőnkre. Ebből a szempontból a legfontosabb, hogy amit összeállítunk, szét is tudjuk szerelni, újra tudjuk hasznosítani, a körforgást biztosítani tudjuk – hangsúlyozta az elnök. A Kft. üzletpolitikája is ezt üzeni a lakosság, az üzletfelek és a média felé. Már akkor, amikor még az energiaköltségek nem voltak ilyen magasan, az Express Kft. a költség-és energiahatékonyságra is gondolt, korszerű szigeteléseket és napelemeket alkalmazva, ezzel csökkentve a termelési költségeket. Ez a folyamatos példamutató tevékenység, becsülendő és elismerésre érdemes. A mostani pályázattal, illetve az annak révén megvalósult beruházással újabb értéket sikerült teremteni.

A Magyar Kormány a GINOP_PLUSZ 1.21 pályázati kiírással azt a célt tűzte ki, hogy általa GDP növekedést érjenek el a vállalkozások. Ez 2020-ban 18.500 Euro volt a hazai KKV szektorban, 2030-ra a terv 22.500 Euro. A foglalkoztatottság növelése szintén stratégiai cél. 2020-ban a foglalkoztatási ráta 71,9% volt, ezt 2030-ra 85%-ra szeretné emelni a kormány. Ennek értelmében a jövőben meghirdetésre kerülő minden pályázat két fő alappillére a fenti két cél megvalósításának támogatása.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 09

A megyei közgyűlés elnöke a hamarosan kiírásra kerülő 2021-2027-es GINOP_PLUSZ pályázatok prioritásairól is beszélt. A vállalkozások fejlesztésében több mint 14.000 vállalkozást szeretnének támogatni. A magánberuházásokkal együtt ez meghaladja a 610 milliárd forintot. Kiemelt terület lesz a kutatás-fejlesztés és az innováció, több mint 3 ezer vállalkozás támogatásával. A fenntartható munkaerőpiac esetében pedig a nem foglalkoztatott résztvevők számát 76.900 főre kell csökkenteni, a munkaerőpiaci alkalmazkodást elősegítő intézkedésekbe is több mint 100 ezer főt szeretnének bevonni. Működni fog az Ifjúsági Garancia Program, illetve a felsőoktatás és a szakképzés tekintetében az új és kibővített szolgáltatásokban résztvevők számát több mint 173 ezer főben határozza meg ez az operatív program. Fontos, hogy a kis-és középvállalkozások hatékonyak legyenek. Elnök úr kéri a vállalkozások vezetőit, hogy éljenek a tavasszal elinduló pályázati lehetőségekkel és ezzel segítsék elő a térség gazdasági fejlődését.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 10Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 08

Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere beszédében kihangsúlyozta, Tóth László, mint az Express Hűtéstechnikai Kft. ügyvezető igazgatója mindig is csapatban gondolkodott. Fontos, hogy az embert körbevegye egy olyan közösség, amely a célok elérésében sokat segít, fontos, hogy bátran támaszkodjunk a helyi értékekre, valamint a hűség, az együttműködés és a bizalom elengedhetetlen a siker eléréséhez. Tóth László élete mindhármat igazolja. Születése óta hűséges Berettyóújfaluhoz, feleségével idén ünneplik a 45. házassági évfordulójukat. Jövőre lesz 50 éve, hogy ezt a szakmát, a hűtéstechnikát választotta és a hűség itt is jellemző mind a vállalkozásához, mind pedig a munkatársaihoz egyaránt. Az 1990 óta Berettyóújfaluban tevékenykedő vállalkozás évtizedről, évtizedre folyamatosan fejlődik, jelenleg - a 10 alvállalkozón kívül - 47 főt foglalkoztat. A várossal való együttműködés azóta is töretlen, mély bizalmon alapul. Az a tevékenység, amelyet az Express Hűtéstechnika Kft. végez a városban, mindenképpen megbecsülendő és elismerésre méltó – hangsúlyozta a polgármester.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 12

A Covid járvány idején az elsők között voltak, akik köszönetet mondtak az egészségügyi dolgozóknak egy rendezvény megvalósításával. Amikor a Zsinagóga felújítására lehetőség nyílt, a vállalkozás azonnal jelezte, hogy szeretne csatlakozni, segíteni ebben, hogy az épületegyüttes és a környező épületek is megújuljanak, megszépüljenek. Látható, hogy a várossal való együttműködés szerteágazó és folyamatos. Mindannyiunk célja, hogy az itt élő lakosoknak jobb legyen és szülővárosukban maradjanak, itt tudjanak boldogulni. Megtartó erő és olyan vállalkozások nélkül, akik munkát adnak az embereknek, egy település csak egy jövő nélküli félkarú óriás. Tóth László kezdeményezésére jött létre a Bihari Vállalkozók Baráti Egyesülete is, amely összefogással, együttműködéssel segíti a bihari embereket a közös célok elérésében. Az egyesület felkereste a város oktatási és nevelési intézményeit és a nekik adott ajándékokkal gazdagították ezeket a közösségeket. A helyi vállalkozókkal való eddigi együttműködés alapján elmondható, hogy mindig kölcsönös bizalommal fordulhatunk egymáshoz és ez a legfontosabb egy település életében – zárta beszédét városunk polgármestere.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 13Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 15

Tóth László, az Express Hűtéstechnikai Kft. ügyvezető igazgatója örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan megjelentek az átadó ünnepségen. Először a Berettyóújfalui Kórház dolgozóinak mondott meghatottan köszönetet, amiért a decemberben fellépő súlyos egészségügyi problémáját gyorsan, szakszerűen és példamutatóan orvosolták. Mint mondta, nélkülük és a Teremtő nélkül most nem állhatna itt.

Az igazgató köszöntőjének az Utazás címet adta.

- Mindig is szerettem utazni, új tájakat megismerni és ha ezt a családommal, szeretteimmel, barátaimmal tehetem, akkor még csodálatosabb élményekkel gazdagodok. Mindannyiunk élete egy nagy-nagy utazás, amit egy vonatszerelvényhez lehet hasonlítani, ahol van mozdony, vagonok, szerelvények, állomások, utasok és a végeláthatatlan sínpár. Amikor megszületünk, erre az élet vonatára szállunk fel és robogunk vele a végtelenbe. Aztán menet közben mindenkiből más lesz, kinek mit ad a jó Isten és rajtunk áll, hogy mit is választunk a lehetőségek közül.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 14Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 17

Fontos, hogy otthonról mit hoztunk magunkkal, milyen értékrendet, mire tanítottak szüleink, nagyszüleink és az iskolában a tanáraink. Meghatározó, hogy milyen barátokat, munkatársakat kapunk az élettől. Nagyon sok örömöt, alkotást, kihívást adott nekem az elmúlt közel 50 év. Már az elején éreztem, hogy jó választás volt, jó társaságba kerültem. Kiváló tanárok, mesteremberek mellett tanulhattam, ezek nélkül az emberek nélkül nem lehetnék az, aki lettem.

Az életünk során vannak olyan állomások, amikor érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit is végeztünk és hogyan is tovább, mi a helyes út, melyik vágányon fussunk tovább. Amikor lehetőségem lett volna Debrecenben folytatni a munkát nemet mondtam, mert Berettyóújfaluban voltak, vannak a gyökereim, én mindig is itt szerettem volna hasznos munkát végezni.

A GELKÁ-s évek után jöttek sorra a saját vállalkozások, üzletek, önálló telephely, majd telephelyek. Folyamatos fejlesztések révén értük el azt, ahol most a vállalkozás tart. A család szervesen részt vett ebben az utazásban és ha eljön az idő, akkor az utódok fogják tovább vinni azt, amit közösen sikerült felépítenünk.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 26

Mindig is fontosnak tartottam a tanulást. A 25 éve saját erőből életre hívott Express Szakmai Napok fő célja, hogy minél több, a szakmát érdeklő szakembert sikerüljön továbbkepézni, a legújabb, naprakész szakmai tudást átadni számukra. Friss hír, hogy a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége (HKVSZ) képviseletében tárgyalások folytak a Technológiai és Ipari Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárával, Deli Daniellával, akivel megállapodás született, hogy évente többször is tartunk egyeztetéseket és a kiemelt rendezvényeinken személyesen is részt fog venni.

Az Express Hűtéstechnikai Kft. elsődleges tevékenységköre az új berendezések installációja, telepítése a meglévő partnerek, áruházak számára. Továbbá nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a leszerelt készülékek ne hulladékként végezzék, hanem minél nagyobb arányban környezetbarát módon újrahasznosításra kerüljenek.”

 Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 29Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 30

Az igazgató beszéde végén megköszönte a projektben részt vevő összes cég és szakember kiváló munkáját, a támogatásban közreműködők segítségét, a Magyar Állam támogatását, továbbá a barátok, üzletfelek, beszállítók töretlen bizalmát. Kiemelte, az évtizedek alatt elért sikerekhez elengedhetetlen egy társ, egy betonbiztos támasz is. Ez a támasz Tóth László életében 45 éve felesége, valamint köszönet illeti lányát és vejét is, akik jelen pályázatban is jelentős szerepet vállaltak.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 20

Ünnepi beszédét Neale Donald Walsch szavaival zárta:

Légy tisztában vele, hogy miként gondolkozol az életedről. Gondold el, hogy mi akarsz lenni, mit akarsz tenni, és minek akarsz birtokába kerülni. Gyakran gondolkozz el mindezen, egészen addig, amíg teljesen tisztán nem látod magad előtt. Amikor már kidolgoztál minden részletet, akkor ne gondolj semmi másra! Eszedbe ne jusson más lehetőség! Vess ki az elmédből minden negatív gondolatot! Számolj le a borúlátással! Szabadulj meg a kétségeidtől! Vesd el a félelmeidet! Fegyelmezd meg az elmédet, hogy szilárdan kitartson az eredeti teremtő gondolat mellett!”

...majd Náray Tamás gondolatait idézte:

„Semmi ellen sem érdemes küzdeni. Nézd csak meg! Az emberek többsége mindig valami ellen küzd, és legtöbbször nem jut célba. A betegség ellen, a szegénység ellen vagy éppen a hazugságok ellen nem lehet küzdeni. Küzdeni valamiért kell! Az egészség megmaradásáért, a jólét eléréséért vagy azért, hogy az a másik merjen őszinte lenni hozzád. Az igaz szó ereje lehet pusztító, de ugyanakkor fel is emel. Vegytisztává válhat az, ami addig zavaros volt. Higgyetek az őszinte mondatokban és gondolatokban és így is éljetek.”

Az eseményen fellépett a Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rokolya gyermek néptánccsoportja és a Kacor citeraegyüttes, valamint Meliska-Tóth Levente Aranyosi Ervin: A sikerhez vezető út című versét mondta el, gitáron kísérte Tóth Bertalan tanár.

A rendezvény a csarnok körbejárásával folytatódott, majd állófogadással zárult.

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 04 Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 07

Ujabb fejlesztes az Express Kft nel 20


298,99 millió forint összköltségű projekt keretében tovább fejlődik az Express Hűtéstechnikai Kft.


Az Express Hűtéstechnikai Kft 1990-ben alakult, Berettyóújfaluban működő, 100% magyar tulajdonban lévő, hűtéstechnológia területén tevékenykedő családi vállalkozás. A több évtizedes működés során elsődleges szempont az ügyfeleinek lehető legmagasabb színvonalon való kiszolgálása, korrekt partneri viszony kialakítása volt. Megbízóik változó igényeihez igazodva, szolgáltatási palettáját folyamatosan bővíti, megújulásra nyitott vállalkozás. Ezt a folyamatos megújulást segítik a már korábban sikeresen megvalósított beruházásai, továbbá a GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 Felhívás keretében 2021 októberében elnyert támogatás is, melynek keretében a technológiai fejlődés volt az elsődleges cél.
A vállalkozás a GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00301 azonosítószámú projektje megvalósításához a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból feltételesen vissza nem térítendő támogatás formájában 209,30 millió Forint támogatásban részesült.

express02express03

A fejlesztés tárgya, címe: Az Express Hűtéstechnikai Kft. technológiai fejlődést eredményező beruházása.

A projekt tartalmának rövid bemutatása:
A fejlesztés célja a vállalat már meglévő raktárépületének bővítése. A meglévő épületét nyugati, valamint a keleti oldalon bővíti fedett rakodóterülettel és raktárbővítménnyel, az épületben pedig megújuló energiát alkalmazva napkollektor kerül kialakításra. Beszerzésre kerülnek továbbá a cég technológiai fejlesztését eredményező eszközök, gépek is (többek között targoncák, emelők, állványrendszer, áramfejlesztő). Az iroda és szociális épületben új számítástechnikai eszközök is beszerzésre kerülnek, amelyek a meglévő irodai eszközök körét bővítik, illetve az elavult technológiák lecserélésével gyorsabb munkavégzést eredményeznek. A vállalkozás igénybe vesz informatikai képzési szolgáltatást is.

A projekt 4100 Berettyóújfalu, Vágóhíd utca 7. szám alatt lévő telephelyén 2022. december végéig valósult meg.

You have no rights to post comments