artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Míg a gyerek gumicsizma néhány évvel ezelőtt ritkaságnak számított, addig manapság gyakorlatilag elengedhetetlen kiegészítő! Ha az ősz beköszönt, akkor az utóbbi esztendők tapasztalataiból kiindulva megérkezik az esős periódus is. Márpedig a sárban dagonyázás és sárangyalka készítés ugyan igazán nagy móka a gyerkőcök szerint, de azért az nagyon nem mindegy, hogy mindez milyen lábbeliben valósul meg!

A mesés részletek itt is a helyükre kerülhetnek?

Igen, a CCC széles választékában az öt legkedveltebb modell kétségtelenül a mesék világához kapcsolódik. Nincs mese, a gyermekek rajonganak a rajzfilmekért, a hősökért, akik olykor varázslatosak, néha elképesztőek, máskor pedig a szó nem pejoratív értelmében hétköznapiak. Mindenesetre a színes, vidám figurák látványa már önmagában aranyat ér. Hát, ha még ehhez egy olyan cipőkialakítás is társul, ami jól tűri a sarat, a bokáig érő vizet, szóval az esőzéssel együtt járó kihívásokat.

Évekkel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a város közepén boka fölé érjen a víz, míg napjainkban ez mindennapos jelenség. Ha egyszer esik, akkor általában azonnal átcsap a szárazság szélsőségbe, azaz megérkezik a „monszun”. A vízelvezetési rendszerek többsége nem tűri jól ezt a fajta megterhelést, még akkor sem, ha az újabb építésű terek vápákkal vannak teli, pontosan azért, hogy megoldásként szolgáljanak erre a kellemetlenül nedves helyzetre. Száz szónak is egy a vége, még belvároson belül sem lehet elkerülni a kacsaúsztatókat, arról nem is beszélve, hogy gyermeki szemmel nézve ezek a végeláthatatlan tócsák nem kikerülendő akadályok, hanem pancsolásra váró felületek. Amikbe beleugrani a legjobb, meg persze fröcskölni a vizet! Ezt a típusú megpróbáltatást a hagyományos sportcipők semmilyen szinten sem viselik jól. Így aztán a gyerek gumicsizma tényleg nem hiányozhat a cipős szekrényből. Ugyan a kivitelének köszönhetően nem mondható melegnek, tehát a víz ellen véd, de plusz hőt nem ad, ez nem is elvárás, mert a tavasz, valamint az ősz is meglepően kellemes hőmérséklettel rukkol elő évről-évre. Úgyhogy nem is lenne jó a túlzott hőszigetelés.

Mekkora méret az ideális?

Gumicsizma esetén érdemes a zokni vastagságát számításba venni. Így elkerülhetőek a kényelmetlenségek. Az teljesen természetes, hogy sem a túl szoros, sem a túlságosan laza variációk nem jöhetnek szóba. Előbbiek komfortossága egyenlő a nullával, utóbbiak pedig azon túl, hogy kényelmetlenek, még kifejezetten balesetveszélyesek is.

A CCC online kínálatában könnyedén felfedezhetőek a legmesésebb verziók. Viszont, ha nagyon úgy néz ki, hogy a próbálás a legjobb út, ami járható, akkor a CCC üzletei országszerte tárt kapukkal várják az érdeklődő lurkókat és szülőiket.

A meséken túl is van élet?

Természetesen, azok a gyerkőcök is rátalálhatnak a nekik tetsző modellekre, akik a mesés korszakból már kinőttek. Számukra a vonzó minták, motívumok és persze a vidámságot árasztó színek okozhatnak örömöt. A legfontosabb minden esetben az egyéni tetszés borítékolása!

You have no rights to post comments