Nyomtatás

Február 23-a és 25-e között a Bihar megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség (BICSISZ) szervezésében háromnapos téli tábort szerveztek Aranyoson, a szentjobbi 9-es számú Szent István király, a köröstárkányi 6-os számú Verbőcy Kálmán valamint a margittai 8-as számú Pálffy Károly cserkészcsapatok részvételével.

 

Noha az időjárás kedvezőtlen volt, síelni nem lehetett, ez azonban nem szegte kedvüket a cserkészeknek. Egy alapos hócsatára futotta, valamint a nappali és esti túrázás sem maradhatott el. Esténként közösségfejlesztő játékokat játszottak a cserkészek, ismerkedős játékokra nem nagyon volt szükség, hiszen a táborozók régi jóbarátokként köszöntötték egymást újra.

Jó hangulatban, tanulva és játszva, új tapasztalatokat és barátokat szerezve telt el a három nap, köszönhetően a táborvezető parancsnokoknak. Egyed Csaba köröstárkányi, Seres Miklós és Ibolya szentjobbi, illetve Tőtős Norbert margittai cserkészparancsnokok felelősségteljesen irányították a tábort, vigyázva a cserkészek testi-lelki éppségére. Köszönet nekik, hiszen nem kis felelősség közel félszáz gyerek felügyelete. A részvevők jó hangulatban tértek haza, tervezgetve a következő tábort.

A margittai 8-as számú Pálffy Károly cserkészcsapat külön megköszöni Kocsis Emese margittai üzletasszony támogatását amellyel hozzájárult a cserkészek táborozásához.

BICSISZ sajtószolgálat