artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
 
 
December végén épp a zenekar honlapján böngésztem, várva, hogy felkerült-e már a 2013. évi koncertnaptár. Kutatásom nem volt hiábavaló, már látható volt, hol találkozhatunk kedvenceinkkel ebben az esztendőben. Aztán megakadt a szemem a február 15-i dátumon. Idén Berettyóújfaluban is fellép a zenekar! Az előzetes információk szerint a Kárpátia vendége a Stratégia zenekar lesz. Közvetlen környezetemben igen népszerű a Kárpátia, így nem is lehetett kérdés, hogy mi is ott leszünk. Pénteken elérkezett a várva várt nap. Miután a társaság minden tagja összegyűlt, nagy izgalommal elindultunk. Érkezésünkkor még nem volt túl nagy a tömeg.
Este 7-kor, miután a színpadon minden a helyére került és a technika is készen állt, kezdetét vette a Stratégia zenekar előadása. Egy hódmezővásárhelyi, nemzeti rockot játszó bandáról van szó, akik már jó ideje kísérik el a Kárpátia zenekart koncertjeikre, mint vendégelőadók. Tudomásom szerint eddig 2 nagylemezük jelent meg, egyik épp az idén. Mindkét lemezről hallhattunk dalokat tőlük, fellépésük ideális hangulatot teremtett a közelgő főműsorszámra.
Fotó: Fehér Lóránt
Aztán 8 órakor, a szép számmal összegyűlt publikumnak nem kellett tovább várnia, megérkezett a színpadra a Kárpátia! Nyitásként a Látod hazám című számot játszották el, amelyet – mondhatni természetesen – hatalmas taps követett. Ekkor Petrás János basszusgitáros, énekes köszöntötte a közönséget szokásához híven. Jani nevéhez fűződik az együttes legtöbb számának szövege és zenéje. Igazi frontember. Ezután következett a Rendületlenül című, tavaly megjelent album egyik legnépszerűbb dala, a Magyar ének. Majd szépen sorban követték egymást a jobbnál jobb dalok, régebbiek és újabbak, pörgősebb és lassú számok egyaránt. A dalok közti kisebb szünetekben, amelyek rendszerint 2-3 dal eljátszását követően voltak, Petrás János „monológjai” voltak hallhatóak. Ezek a pár mondatba foglalt gondolatok leginkább Magyarország múltbeli, vagy aktuális eseményeiről szólnak, esetlegesen az éppen soron következő nótát vezetik be. Ezek mind-mind olyan témák és események, melyeket az együttes számaiban is feszeget. Az este egyik legjobban sikerült momentuma a Doberdó című szám előadása volt, melyet gyakorlatilag a közönség egy emberként énekelt el minimális zenei kísérettel. Nehéz ezt az élményt szavakkal leírni, ott kell lenni a koncerten és átérezni! De felcsendültek olyan régi kedvencek is, mint a Pálinka, amely egy jóval vidámabb hangvételű nóta így szinte garantált a sikere a koncerteken.
Fotó: Fehér Lóránt

Bő másfél óra eltelte után a zenekar elköszönt a közönségtől, akik ezt nem hagyták „szó nélkül” és pár pillanat után olyan hangosan skandálták a „vissza, vissza!” rigmust, hogy a kultúrház előtt elhaladó járókelők is visszafordultak hallatán. Félretéve a tréfát, ha a járókelők nem is, de a zenészek visszatértek a színpadra és előadták az első lemezükön megjelent slágert, az Ó bujdosó székelyt, valamint több, nagy sikerű számot, többek közt a Magyarnak születtem című nótát. Tíz óra magasságában elérkezett a tényleges búcsú ideje, a koncert záróakkordjaként a nagyérdeművel „karöltve” a Magyar valamint a Székely Himnusz előadása jelezte, hogy sajnos a koncert véget ért. A Kárpátia zenekar köszönetét fejezte ki a közönségnek a részvételért, és természetesen nem maradtak el a jókívánságok sem mind Berettyóújfalunak, mind Nagy Magyarországnak egyaránt.

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Szító Imre

A koncert után sokan hazaindultak, de a lelkesebbek – köztük mi is – miután szívtak egy kis friss levegőt, visszatértek a nagyterembe, reménykedve a zenekar tagjaival való személyes találkozásban. A fiúk, valamint a fiatal hölgy, aki a dalokban furulyán kísérte őket nem is váratták sokáig a rajongókat és készségesen fotózkodtak, autogramot osztottak, szóba elegyedtek velük.


Kárpáta - Rongyos gárda (Videó: Fehér Lóránt)

You have no rights to post comments