artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

 

A háromnapos tanácskozáson az ifjúsági szervezetek résztvevői, Bántó Norbert, Korbeák György és Szajbert Ákos ifivezetők koordinálásával, közös, határon átnyúló pályázati lehetőségekről tárgyaltak, elkészítettek egy jövő évi programnaptárat valamint megtárgyalták a további együttműködés feltételeit. A határ-menti civil ifjúsági szervezetek következő pályázati kiírások alkalmával közösen fognak pályázni a Nemzeti Együttműködési Alaphoz, több kulturális, ifjúsági és sport rendezvényre összesen 34 millió forint értékben, valamint a Nemzeti Család - és Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett pályázatokra 5 millió forint értékben. Így a Hajdú-Bihar, Bihar és harmadik félként a Szatmár megyei ifjúsági szervezetek által elkészítendő közös pályázatok összértéke 39 millió forint.

A tanácskozáson résztvevőket köszöntötte Hutóczki Péter, Fülöp község polgármestere is. A fiatalok a komoly munka mellett természetesen fordítottak időt a kikapcsolódásra is. Szombat délután lovaglás, esténként pedig fürdőzés a termál szabadidőparkban. Vasárnap délelőtt a tanácskozás résztvevői szentmisén is részt vettek, a fülöpi Szent István római katolikus plébániatemplomban, amelyet Tapasztó János kanonok celebrált, külön köszöntve az ifjúsági szervezetek képviselőit, kiemelve a partiumból érkezett vendégeket.

A vendégek, bízva a sikeres együttműködésben ezúton szeretnék megköszönni a vendéglátok, valamint a Dózer Horgásztó és Termál Szabadidőpark tulajdonosainak, a Borbély családnak a vendégszeretetüket és kedvességüket.

VIDIFISZ sajtószolgálat

You have no rights to post comments