A nemrég nyugdíjba vonult Bódiss Ferencet belgyógyászt szülőfalujában díszpolgárrá avatták, Györfi András orvos léte ellenére elméleti fizikával foglalkozik, s könyvet ír. Kékedi Imre belgyógyász főorvost sem csak a rendelőből ismerik a margittaiak. Tagja a világszerte működő Rotary Clubnak, vitéze az Erdélyi Vitézi Rendnek, lovagi címmel büszkélkedhet, tagja a nemeseket tömörítő Nobilitas Egyesületnek, valamint a Román Fotóművészek Országos Szövetségének is, rendszeresen részt vesz alkotásaival a kiállításokon.
Kékedi Imre 1951-ben született Zilahon, iparos szülők gyermekeként. Mind a tizenkét osztályt a mai Ady Endre Gimnáziumban végezte. Sikeres érettségi után felvételizett a kolozsvári orvostudományi egyetemre, ahol 1977-ben diplomázott. Néhány évi bányaorvosi szolgálat után, a margittai kórház egykori neves vezetőjének, a későbbi névadó Pop Mircea doktornak a meghívására jött Margittára.
Kérem beszéljen arról, hogyan indult orvosi pályája.
– Gyermekkori álmom volt a gyógyítás. Büszke vagyok arra, hogy Kolozsváron végezhettem, mert véleményem szerint egy nagyon kemény, de nagyon jó orvosképzés van ott. Az egyetem elvégzése után kihelyezéssel kerültem Bihar megyébe, mint bányaorvos, a Voivoz környéki szénbányákhoz. Ezt követően lettem a papfalvi bányászkórház vezetője. A háziorvosokat leszámítva én voltam egyedül orvos egy ötven ágyas kórházban. Következett a szakosítás. Én Kolozsvárra jelentkeztem, de mivel a marosvásárhelyi szakképzésre nem jelentkeztek csak hatan és az alsó létszám az hét volt, engem Kolozsvárról –valószínűleg a nevem alapján– áthelyeztek Marosvásárhelyre, amit nem bánok, mert így mindkét egyetem mentalitását sikerült elsajátítnom. Mint frissen szakosodott belgyógyász szakorvos ismét visszakerültem Papfalvára.
Hogyan került Margittára?
– A margittai kórház akkori vezetője, Pop Mircea doktor meghívására jöttem Margittára. Ezt követően még letettem a főorvosi vizsgát, míg egészségügy-szervezésből mesterfokozatot szereztem. Később kineveztek a belgyógyászat osztályvezetőjének, majd letettem az osztályvezető vizsgát. Néhány évig az orvos-igazgatói posztot is betöltöttem, ezt versenyvizsgával nyertem el.
Vitézi rend, karitatív tevékenység a Rotary Clubban, fotózás. Nem sok ez egyszerre? Van elég ideje minderre egy orvosnak?
– Igazság szerint ezek a dolgok engem kikapcsolnak. Szeretem a hosszú sétákat – a doktor úr itt hozzáteszi, kár hogy margittán nincs hol sétálni– próbálok kikapcsolódni, nem úgy veszem mint erőfeszítés. Szeretek utazni és sokat fotózok. A fotózás gyermekkori szenvedély. Margittára kerülésem után kerültem kapcsolatba a Helios Fotóklubbal és ennek elnökével Pósán Lajossal, majd lettem a klub alelnöke. A Rotary Clubban olyan emberekkel vagyok kapcsolatban, akik szeretnek segíteni és jót tenni, ami egy nagyon jó érzés. Szakmai egyesületek rendezvényeire, konferenciákra is szívesen eljárok, hiszen az orvostudomány területén újdonságokkal ismerkedek és tanulok – vallja Kékedi doktor, aki tagja az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvostudományi Szakosztályának és a Magyar Egészségügyi Társaságnak is.
A Kékedi család egy igazi orvos család. Már említettük, hogy Kékedi doktor éveken át vezette a papfalvi kórházat. Miután 2003-ban az intézményt medico-szociális központtá alakították át, a vezetést a szintén orvos feleség, Kékedi Judith vette át. A lánc nem szakad meg, hiszen van ki továbbvigye a sztetoszkópot és a fehér köpenyt. A doktor úr lánya dermatológus rezidens, míg szintén margittai veje urológus rezidens, mindketten a debreceni klinikán dolgoznak.
Fotóművész, vitéz, lovag, férj és családapa, de legfőképpen orvos, mondhatnánk azt is, hogy a kígyósbot lovagja, aki szereti hivatását és mint egy igazi lovag, embereket gyógyít és életeket ment. Ő Kékedi Imre belgyógyász főorvos, aki, Szent Ágoston szavaival zárja beszélgetésünket:
„Nem gyógyít meg, csak a szeretet.”