artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Szerencsés János címmel vásári bábjáték lesz megtekinthető a Vojtina Bábszínház előadásában 2021. május 26-án, 10 órától a Nadányi Zoltán Művelődési Ház nagytermében. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Felnőtt kísérő számára védettségi igazolvány kötelező!

"A báb JEL, melynek sorsa van" címmel nyílt vándorkiállítás 2021. május 20-án a Bodorka NépmesePontban, ahol a Vojtina Bábszínház, a létavértesi Gyermeksziget Óvoda Cifra Palota, és a hajdúsámsoni Dínó Bábcsoport gyűjteményéből láthatnak válogatást az érdeklődők, illetve Kemény Henrik örökségéből is kiállításra került két meglepetés figura. A tárlat - melyet Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója nyitott meg - 2021. június 14-ig tekinthető meg, munkanapokon 8-16 óráig, felnőtteknek védettségi igazolvánnyal. KÉPGALÉRIA

Meghosszabbítottuk rajzpályázatunk beadási határidejét: 2021. június 4-ig várjuk a munkáitokat a Bodorka NépmesePontba.

Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők! Köszönettel és örömmel fogadtuk farsangi maszk-készítő pályázatunkra beérkezett alkotások sokaságát! A szabályok sajnos még mindig nem teszik lehetővé, hogy személyesen találkozzunk, beszélgessünk, játsszunk, mesésen töltsük az időt. A technika adta lehetőségeket viszont mi is kihasználtuk az elmúlt évben és a Berettyó Tv munkatársai segítségével húsz matiné műsort készítettünk, aminek keretében ki-ki megtalálhatta az őt érdeklő részeket, legyen az mesemondás, nyelvi játék vagy alkotás. Mostani rajzpályázatunkkal szeretnénk ismét egy kicsit a matinék felé irányítani a figyelmet.

Hiánypótló kiadvány született Hudák Attila jóvoltából, aki legújabb tanulmányában Berettyóújfalu templomainak rövid történetét igyekszik bemutatni.

Nem először, s nyilván nem utoljára igyekszem egy-egy kis bihari krónikával szolgálni Olvasóinknak. Ezúttal a Berettyóújfalu közelében található Zsákára látogatunk el, az egyetlen magyarországi Rhédey-emlékhelyre, az 1858-ban gróf Rhédey Gábor által építtetett, a romantikus historicizmus jegyeit viselő, ritka szépségű kastélyba.

A magyar kultúra napjához közeledve a Nadányi Zoltán Művelődési Ház bezártsága ellenére sem maradt tétlen. A világhálón olyan tartalmakat jelentet meg, amely valamilyen módon kapcsolódik a magyar kultúra napjához. Január 20-án a magyar kultúra napjához kapcsolódó sajtótájékoztatóra került sor. Egy berettyóújfalui költő két karácsonyi kötetéről L. Ritók Nóra grafikusművész, az Igazgyöngy Alapfokú Művészet Iskola igazgatója, Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, Csizmadia Ádám a Széchenyi István Tagiskola, valamint az Igazgyöngy AMI tanulója és a szerző tartott tájékoztatót a sajtó képviselőinek.

Iskolánkban nagy hagyománya van a különféle projekteknek, alkotásközpontú programoknak, amelyek keretében diákjaink nem csak tehetségüket, de egyéni látásmódjukat, kreativitásukat is kamatoztatják. Az idei tanévben is beszámolhatunk egy ilyen projektről, amely a Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett, "A hazai és a határon túli művészeti tehetséggondozó programok támogatása" program keretében valósulhatott meg három telephelyünkön, Komádiban, Biharkeresztesen és Körösszakálban 20 tehetséges diákunk bevonásával.

A Bajnóca Néptánc Egyesület negyedik alkalommal rendezte meg a Berettyó Gyermek Szóló Néptáncversenyt, melynek a Nadányi Zoltán Művelődési Ház adott otthont. KÉPGALÉRIA

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Bihari Népművészeti Egyesület szervezésében, 2020. október 16-án került megrendezésre az „Élő népművészet” – XVII. Országos Népművészeti Kiállítás észak-alföldi regionális kiállításának megnyitója a Makk Kálmán Moziban. A kiállítás 2020. október 16. – december 20. között, hétfőtől péntekig 13-17 óráig, valamint előzetes bejelentkezés alapján bármely más időpontban megtekinthető a berettyóújfalui Zsinagógában. KÉPGALÉRIA

Október 20-25. között negyedik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház az Infinite Dance tánc- és összművészeti fesztivált. A hatnapos eseménysorozaton tizennyolc produkciót láthat a közönség, Románia és Magyarország legjelentősebb tánc- és mozgásszínházi műhelyeinek előadásában. A fesztivált a járványügyi szabályozásoknak megfelelően bonyolítja le a nagyváradi teátrum.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Bihari Népművészeti Egyesület tisztelettel meghívja Önt és partnerét 2020. október 16-án, pénteken 10 órára az „Élő népművészet” – XVII. Országos Népművészeti Kiállítás észak-alföldi regionális kiállításának megnyitójára.

A tavasszal elmaradt "Csudatarisznya" című szakmai nap 2020. október 19-én kerül megrendezésre a Bodorka NépmesePontban, melynek most is, - mint mindig, - a cigány népmesék világa áll a középpontjában. Ez alkalommal is színes programmal várnak minden, a téma iránt érdeklődő szakembert, pedagógust, óvónőt, nevelőt. A részletek az alábbi plakáton olvashatók! A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

A Nadányi Zoltán Művelődési Ház Bihar Vármegye Képgalériája ad helyet Kolozsvári-Donkó Rebeka zománcműves, mézesbábos „Égig érő” című kiállításának, melynek megnyitójára 2020. szeptember 22-én került sor. A kiállítást Dr. Lovas Kiss Antal kulturális antropológus nyitotta meg, közreműködött Rácz Anikó mesemondó. KÉPGALÉRIA

Kolozsvári-Donkó Rebeka zománcműves, mézesbábos „Égig érő” című kiállításának megnyitója 2020. szeptember 22-én, kedden 17 órakor lesz a Nadányi Zoltán Művelődési Házban.

2020. szeptember 12-én kerül megrendezésre országszerte a nyitott templomok napja, amelynek során az érdeklődők a szakrális értékeinket ismerhetik meg közelebbről és egy névtelen adományozó jóvoltából - valamint Karancsi Lajos és Vincze István munkájának köszönhetően – ezen a napon újra megszólalhat a berettyószentmártoni katolikus templom közel 50 éve nem használt orgonája. Karancsi Lajossal, az orgona felújítójával beszélgettünk.

2020. szeptember 12-én kerül megrendezésre országszerte a nyitott templomok napja, amelynek során az érdeklődők a szakrális értékeinket ismerhetik meg közelebbről. Számos programmal várják az érdeklődőket ez alkalomból Berettyóújfaluban is, illetve készül egy meglepetés, melyről Kállai Irént, a Berettyó Kulturális Központ igazgatóját kérdeztük.

2020. szeptember 20-án, vasárnap 14-17 óra között megtekinthető lesz a megújult Zsinagóga. A 15-20 fős csoportok fél óránként indulnak. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a 06 54 475 577-es telefonszámon lehet. Zárt térben a maszk viselése kötelező!

A Zenés Nyári Esték programsorozat ráadás koncertekkel folytatódik a Nadányi Zoltán Művelődési Ház udvarán.

2020. szeptember 12-én, az Ars Sacra Fesztivál keretében az érdeklődők megismerkedhetnek Berettyóújfalu és Berettyószentmárton katolikus és református templomaival. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Szeptember 11-én 15 óráig várják az érdeklődők jelentkezését a 06-54/475-577-es számon és e-mailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

25 ÉVE EGYÜTT A MUNKÁCSY-TRILÓGIA

EGY „VILÁGPREMIER” EMLÉKEZETE

2020. augusztus 25. (kedd) 14.00
Déri Múzeum (Debrecen, Déri tér 1.)

munkacsy